Jordan, Beckham, Federer és a többiek...

Talán már a cím is árulkodik arról, hogy ebben az írásban a "nagyokról" engedek meg magamnak pár gondolatot. Sportoló nagyságok, sportágak szimbólumai, reklámarcok, sportnagykövetek. Számtalan jelzővel lehet Őket illetni, és talán kivétel nélkül mind találó is rájuk. De mitől lettek azok? Miért tudnak hosszú időn keresztül a csúcson maradni? Mi az amiben mások?
Beszélgetéseink gyakori témája a sportoló sztárok, vagy sztársportolók. Izgatottan figyeljük napról napra a teljesítményüket, és sokszor természetesnek vesszük, hogy nyernek, és szinte egy világ omlik bennünk össze egy esetleges kudarcnál. Pedig csak elkényeztetnek bennünket. Hősöket kreálunk belőlük. Legyőzhetetlen hősöket. Magunknak. Pedig nem azok. Mi csak beleülünk a kényelmes fotelunkba, kolával és csipsszel a kezünkben és várjuk, hogy megfeleljenek az elvárásainknak. És Ők teljesítenek. Nem nekünk, maguknak. Mérkőzés, regeneráció, szálloda, repülőtér, szálloda, edzés, mérkőzés, sajtótájékoztató, regeneráció, szálloda, repülőtér, szálloda, mérkőzés..... és így tovább. Mondjuk az év 300 napján. Ja meg persze a különféle promóciós rendezvények, szövetségek, szponzorok jóvoltából.

Persze most páran biztos azt gondolják, na jó jó, de azért rendesen meg vannak fizetve. Szó se róla. Nem is azért írom mindezt, hogy sajnálat tárgyaivá tegyem Őket. Csupán azért, hogy komplexen nézzük a dolgokat. Mert Ők mindezek ellenére teljesítenek. Mérkőzésről mérkőzésre, hónapról hónapra, évről évre. Szinte mindig a maximumon. Nagyon sokan vannak, akik pont ugyanezt az utat járják, csak épp nem tudják az ezzel járó nyomást elviselni. Vagy nem képesek ezen nyomás hatására teljesíteni.
Természetesen ez csak az egyik (számomra talán legfontosabb) tényező, amiért ott tartanak ahol. Kétség nem férhet hozzá, hogy kivétel nélkül tehetséges sportolók. De a tehetség önmagában nem elég. Számtalan példát lehetne említeni tehetségesnél tehetségesebb sportolókból, akik szerencsésebb esetben elértek egy-egy kimagasló eredményt, vagy esetleg adottságaik ellenére a siker messze elkerülte Őket. Túl naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy Jordan csak a tehetsége miatt talált be szinte minden pozícióból a gyűrűbe, vagy Beckham tehetségének köszönheti kapura rúgásainak nagy százalékú eredményességét.

Ezek az eredmények nem önmaguktól jöttek. Egy kis érdeklődéssel és kutatómunkával rálelhetünk számtalan forrásra, amely arról tanúskodik, hogy Jordan és Beckham is az edzéseken kívül alkalmanként akár ezerszer dobott kosárra, illetve több százszor rúgott kapura. És ezt akkor is bőven megtették, amikor már a statisztikák elején tanyáztak. Semmi mást nem tettek, csak a tökéletességre törekedtek. Hibaszázalékot akartak csökkenteni.
Nem gondolták, hogy nekik most már elég.

Mindenképp említésre érdemes egy harmadik tényező. Megfigyelhető, hogy ezen kaliberű sportolók hosszú ideig tartó csúcson járásuk alatt, nagyon kevésszer voltak tartósan sérültek. Egész biztos, hogy vannak ennek genetikai okai is, képesek rövid időn belül regenerálódni, de abban is biztos vagyok, hogy kivétel nélkül mindannyian valahol a kezdeteknél megtanultak a testükkel dolgozni (alapos bemelegítés, regeneráció, nyújtás stb), ezáltal kaptak egy nagyon stabil alapot. Érdekes az is, hogy ezek a sportolók oly mértékig atléták, hogy nem okoz gondot olykor olykor átruccani más sportágakba se (Jordan kiválóan baseball-ozott, vagy golfozik, Federer a tenisz mellett sokáig versenyszerűen focizott).

Lehetünk tehetségesek, bírhatjuk a ránk nehezedő nyomást, sőt lehetünk fizikálisan a toppon, önmagában ez a legtöbbször mit sem ér. Talán, ha szerencsés esetben, mindhárom tényező találkozik egy személyben, akkor is szükséges egy olyan emberi tulajdonság, mely nélkül sikeresek, eredményesek lehetünk, de igazán "naggyá" csak ezzel együtt válhatunk, és ez nem más, mint az alázat.







(foto: multivu.com, bbc.uk.co, thestudenttimes.com)