A napokban egy érdekes már-már bulvárszintű sporthírt olvastam. Történt ugyanis, hogy a montreáli ATP tenisztornán két labdamenet közt az ausztrál Kyrgios mondott valamit a svájci Stan Wawrinkának. Szerencsétlenségére ezt egy közeli mikrofon rögzítette, és hát ahogy az ilyenkor lenni szokott a sajtó keselyű módjára csapott le a szenzációra. Az ominózus mondat ugyanis arra irányult, hogy az épp zavaros magánéletét egyengető Wawrinka új (régi ;) ) barátnőjét Kyrgios egyik barátja is "megszeretgette". Ennél nyilván nyersebb érthetőbb verzióban.
Elindult egy érdekes "véleménynyilvánítós" játék a modern kommunikációs csatornáknak köszönhetően. Olvasni lehet sok mindent az esettel kapcsolatban.
Elindult egy érdekes "véleménynyilvánítós" játék a modern kommunikációs csatornáknak köszönhetően. Olvasni lehet sok mindent az esettel kapcsolatban.
Szétboncolnám a dolgot én is egy kicsit.
Azzal kezdeném (ha esetleg valaki elolvasta akár a fenti, akár más írásokat), hogy rettentő érdekes mennyire különböző a külföldi és a magyar sajtóreakció (bár ezt megszokhattuk). Ugyanis van az úgynevezett tényszerű, vagy ha jobban tetszik csupasz tényeket közlő tudósítás. Ennek köszönhetően egy megtörtént eset, jelen esetben a fentebb említett, a világ tudomására jut. Aztán van az alkotó lelki világát, a leírt témára való emocionálisan történő reagálásos hírközlés. Az utóbbi számomra inkább blogolás, mint sem újságírás, de a határok nyilván kezdenek a két stílus között vékonyodni.
A tényszerű közlés esetében a hírhez az is hozzátartozik, hogy ilyenkor van egy arra hivatott szervezet (jelen esetben az ATP) megfelelő testülete, amely a szervezet által megalkotott szabályok alapján ítéletet hoz, illetve büntetést mér ki a vétkesre. Ez jelen esetben is megtörtént. Így van ez rendjén. Természetesen azon lehet vitatkozni, hogy megfelelő e a döntéshozó testület, illetve, hogy a szabályok milyensége, vagy épp a büntetés mértéke megfelel e saját értékrendünknek. Lehet rajta vitatkozni, de felesleges. Meg ez abból a szempontból, amiről írni szeretnék mellékes is.
A tényszerű közlés esetében a hírhez az is hozzátartozik, hogy ilyenkor van egy arra hivatott szervezet (jelen esetben az ATP) megfelelő testülete, amely a szervezet által megalkotott szabályok alapján ítéletet hoz, illetve büntetést mér ki a vétkesre. Ez jelen esetben is megtörtént. Így van ez rendjén. Természetesen azon lehet vitatkozni, hogy megfelelő e a döntéshozó testület, illetve, hogy a szabályok milyensége, vagy épp a büntetés mértéke megfelel e saját értékrendünknek. Lehet rajta vitatkozni, de felesleges. Meg ez abból a szempontból, amiről írni szeretnék mellékes is.
Viszont van a dolognak egy másik aspektusa is, ami már nem csupán tényszerű közlés, hanem véleményalkotás az esetről, illetve olykor ezen túl ítélkezés is. Talán ezért írom le a véleményemet, mivel úgy érzem a két belinkelt magyar véleményalkotót talán a hév ragadta el, de lehet, hogy alapvetően csak másként kezeljük az életben problémákat.
Tényként kezelve, ami történt, teljes mértékben kiállok amellett, hogy az ilyen dolgok nem valók a sportpályára. Viszont egy dolgot fontosnak tartok kiemelni. Ki az közülünk, aki még nem követett el hibát?? Ki az, aki még nem tett meggondolatlan kijelentést 20 évesen?? Vagy akár a múlt héten?? Nincs ilyen!!! Ki az, aki azt gondolja, hogy ez a srác nem bánta meg már ezerszer a szavakat, melyek kifutottak a száján? Pont ezért gondolom, hogy nem szerencsés az ujjal mutogatás, a példát statuálni akarás, vagy a kívülről való okoskodás. (ugyanis nem tudjuk, hogy esetleg mi zajlott le kettejük közt az öltözőben például.)
Azt hiszem, amire igazán szükség van az ilyen esetben, az pár jó tanács, az értékrend, a normák tisztázása, pont annak érdekében, hogy ez többször ne ismétlődjön.
Persze nem lehet kifogás a vétkes fiatal kora, ezzel párhuzamosan jelen levő vehemenciája, vagy épp a bohém külsője. Vagy egy kicsit mégis?
Könnyű minősíteni, könnyű ítélkezni, könnyű eltiltásokkal dobálózni, de alapvetően körül is kéne nézni, hogy ki a felelős mindezért. Az életben ugyanúgy mint a sportszakmában, kevés olyan minta van, melyet a fiatalok hitelesen követhetnek. Nehéz szülőnek lenni, sportszülőnek duplán. Az anyagi feltételek megteremtése, az állandósuló eredménykényszer nyomása alatt nem marad idő, arra hogy tisztázva legyenek a társadalomban helyén lévő viselkedési normák. De ha versenyhelyzetben elvárjuk a gyerektől, hogy felnőtt módjára viselkedjen, küzdjön, eddzen keményen, adott szituációban (a pályán vagy azon kívül) döntsön gyorsan és jól (bár erre sok felnőtt sem képes), akkor miért akarjuk megbüntetni, ha felnőttektől ellesettek a reakciói a konfliktushelyzetekben? Vagy lehetnek minták a "szakemberek", akik az edzőtáborok, vagy versenyek "szabad" estélyén az alkohol mámorában "mutatnak példát", aztán majd alkalomadtán kellő "felnőttes" (álszent) komolyságot mutatva, fejüket csóválják a mai fiatalság bulizási szokásain? Vagy netán a gyerek magától tanulja meg, hogy hogyan kell szidni a bírót, vagy az ellenfél mezében megjelenő drukkert? Szülő, edző, tanár, szurkoló, újságíró, mind példakép!! De amíg önmagunk felé elnézőek vagyunk, ne akarjunk egy zavart generációt felelősségre vonni. Nincs hozzá jogunk. Jogunk csak egy dologhoz van, ami egyben a kötelességünk is, a segítség.
Még egyszer hangsúlyozom, teljes mértékben megengedhetetlennek tartom a történteket, viszont, mint gyerekekkel is dolgozó, mindenképp fontosnak tartom, hogy ne az ítélkezés részei legyünk, hanem a megoldásé. Mindannyian követünk el hibákat, és a mai fiatal generációnak sokkal nagyobb szüksége van a támogatásra, mint bármi másra.
(photo:nickkyrgios.com)
(photo:nickkyrgios.com)
