Sportolni 30 felett, avagy öregember nem vénember...

A sportoló sportol. Edz, versenyez, pihen. Aztán megint. Újra és újra. Éveken át. Végigkísérjük a pályafutásukat, aztán jönnek újak, és a kerék forog tovább.

Számtalan sportoló visszavonulását komoly sajtóvisszhang közepette élhetjük meg. Bulvárhasogató szenzációs afférok, doppingügy, családi botrány, akár a legdurvább fajtából, vagy a hosszan tartó eredménytelenség az aktív pályafutás befejezésének okai. Persze akadnak páran, akik karrierjük csúcsán fejezik be profi sportolói pályafutásukat.

Viszont elég keveset foglalkozunk azokkal, nyilván az érdemeik, vagy szenzációs megmozdulásaikon kívül, akik a harmadik x-et taposva, magas színvonalon teljesítenek versenyről versenyre, és minden nap felveszik a versenyt a babérjaikra törő ifjú titánokkal szemben.

Ezzel már szinte úgy vagyunk, mint az egészségünkkel. Természetes dologként kezeljük. Csak akkor érezzük hiányát,
ha valami nincs rendben, mint a "hőseink" esetében, akik alkalomadtán idő előtt búcsúznak egy tornán, vagy nem a tőlük elvártak alapján teljesítenek egy-egy versenyen.

Érdekes lehet mélyebbre ásni ebben a témában, és megtalálni, legalábbis megpróbálni felfedni ennek titkát. Mitől lehet akár negyvenhez közel még mindig extrém szinten teljesíteni. Mitől zseniális a már szenior korban, vagy annak közelében járó (mert a sport szempontjából 35+ kategória szeniornak számít) Roger Federer, David Beckham, Tim Duncan, hogy csak ismert nevet említsek a számtalan NBA, NHL, vagy akár foci sztár mellett. Persze ne csak külföldi példákat hozzak, megemlíthetem Király Gábor, Gera Zoltán, Kammerer Zoltán, vagy Nagy László nevét is. Lehet jó testalkatról, genetikáról, fiziológiailag szerencsés típusokról beszélni.

Véleményem szerint a kutya máshol van elásva.

Visszanézve a közelmúltba, mondjuk akár 15-20 évvel, megfigyelhető volt, hogy az aktív pályafutásukat a sportolók körülbelül 25-30 éves korukig vállalták. Nem volt ritka azonban az sem, hogy huszonegy-két évesen pár komolyabb eredmény után felhagytak a profi sporttal. Érdekes az is, hogy a világraszóló eredmények sokkal fiatalabb korban érkeztek (Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Martina Hingis, Seles Monika, Boris Becker stb.) Egy érdekes adat a közelmúltból. Az idei amerikai nyílt teniszbajnokság (US OPEN) elődöntőinek nyolc női résztvevőjének átlag életkora 28,87 év, míg a férfiaknál ez 30,125 év. Mindennek némileg ellentmond az a tény, hogy a 20 évvel ezelőtti sporteseményeket nézve egyértelművé válik, hogy a sport mára sokkal gyorsabb, sokkal dinamikusabb, sokkal erő orientáltabb lett. Egész biztos vagyok abban is, hogy ha végeznénk egy összehasonlítást a karrierjüket akkor és most befejező sportolók közt, a sérüléssel bajlódókkal jelentősebb számban találkoznánk a múltban.

Mi változott tehát?

Alapvetően semmi, mégis rengeteg minden. A teljesítményeket, sokkal rövidebb időközönként kell magas szintre hozni, és a sport olykor már nem a versenyről szól, hanem a közönség kiszolgálásáról, szórakoztatásáról.(Erről lehetne egy külön írást írni.. talán majd egyszer).
Ebből a szempontból nézve a legkézenfekvőbb amerikai kosárlabda vagy jégkorong bajnokságokat hoznám fel példának, ahol nem ritka a heti 4-5 mérkőzés, akár 8 időzónát utazva. Persze az európai top focicsapatoknál sem ritka a heti három tétmérkőzés egymástól pár száz kilométerre fekvő helyszíneken. Ilyen feszített tempóban az edzéseken nyilván az állóképesség fenntartása, valamint a technikai, illetve taktikai elemek gyakorlása kap elsődleges szerepet. Hogy lehet így mégis 6-8 hónapos szezont lehúzni?

Mint bármi más a sport is nagyon komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt időben. A sportban dolgozó szakemberek, a tudomány nyújtotta technikai fejlesztések mellett, nyitottak lettek más jellegű mozgásformák hasznosítására, még ha az első látásra köszönő viszonyban sincs az adott sportággal. Első hallásra furcsának tűnhet, hogy egy két méteres kosaras jóga vagy pilates órákra jár. Pedig így van. A múltban elfogadott mennyiségi edzés inkább a minőség irányába fordult. Sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak az általános felkészülésben megszerzett alapok. Szakemberek bevonásával van megtervezve a táplálkozás, és a regeneráció szinte olyan fontossággal, ha nem nagyobbal bír, mint maga az edzés.  

Szűk környezetemben körülnézve, a fiatalabb generációhoz tartozó edzők már pontosan tisztában vannak azzal, hogy a gyerekeknél minél korábban el kell elkezdeni a bemelegítés, a nyújtás, a regeneráció, fogalmainak gyakorlati elmélyítését, valamint az alapvető mozgásformák helyes technikájának elsajátítását. Ezzel megelőzhetőek lesznek a sérülések, valamint ez stabil alapokat nyújthat egy hosszabb sportolói karrierhez is.

Nagyon jó lenne, ha ezeket a gondolatokat minden sportoló gyermek szülője is magáévá tenné, és szükség esetén nem lenne rest a normál edzéseken kívül specialisták, akár fizioterapeuta, vagy erőnléti edzők segítségét is kérni. Ez az adott pillanatban akár feleslegesnek is tűnhet, viszont azok a 30-on túli, most is aktív sportolók ezt időben felismerték, és talán ezért is tudnak sérülésmentesen ( vagy minimális, rövid gyógyulással járó sérülésekkel) folyamatosan teljesíteni.


(képek: MTI, daylimail.co.uk, origo.hu)