Viszont amit most olvastam, az sajnos (vagy talán egy pár ember örömére) írásra késztetett. Szóval a cím "Az este amikor Dárdai bepöccent (avagy Gazdag József sajnálja, hogy egy mestermunka után Dárdai arrogánsá vált).
Azt javaslom mindenkinek, aki el akarja olvasni az írásomat, hogy első lépésként nézze meg a sajtótájékoztatót. Nem hosszú.
Dardai interju
Ha megnézted és úgy gondolod, hogy arrogáns, ne olvass tovább!!!
Ha nem, olvasd el az írást. :)
Gazdag cikke
Na ezek után jönne az eszmefuttatásom. Eszem ágában sincs belemenni a mérkőzés elemzésébe, mivel nem igazán vagyok focirajongó, és ami ennél is fontosabb, nem is értek hozzá. Viszont sajnos látom a vírust, ami szinte ellenszer nélkül terjed egyre jobban. Egy vírus, amely alapvetően a kellően alapos önértékelés hiányából fakad. A vírust, ami a kishítűséget, önbizalomhiányt és tudatlanságot próbálja álcázni pökhendiséggel, okoskodással. Sajnos ennek elég sokan mesterei. Csakhogy többek közt pont ezért tapogunk egy helyben folyamatosan.
Igen tudom. Kissé zavaros a kép. A lényeg. Van egy ember. Bárki. Ez az ember egész életében alázattal, elhivatottsággal végezte a munkáját. Ennek eredményeképp elismerést, bizalmat, szeretetet vívott ki magának. Sőt elismerésképpen vezető lett. Láthatóan jól végzi itt is a dolgát. Vezetőként (amit sokan nem látnak) az alatta dolgozókért felelőséggel tartozik. Ő az, aki felrázza őket, amikor épp arra van szükség, Ő az, aki fegyelmezni kényszerül, amikor azt a körülmények úgy kívánják. És Ő az, akinek mindezt prezentálnia kell a külvilág felé. Ő lesz az első, aki dicsérve lesz a sikernél (és persze Ő lesz aki elsőként fogja hangoztatni, hogy ez nem (csak) az Ő érdeme), és Ő lesz meghurcolva a kudarc esetén.
A legkönyebb, egy jellemző népbetegségként, kívülről vélteményt alkotni, beleszólni, értékelni, kritizálni más munkáját, miközben fogalmunk sincs ezen munka valós tartalmáról. Félreértés ne essék, én sem ezt teszem jelen esetben az újságíró(k)ról. A tájékozottsága, szakmaisága úgyis megjelenik a kérdéseiben, írásaiban. Sajnos a tárgyilagos korrekt újságírás kihaló félben van. Az érzelmi húrokat pengető, helyenként blogbejegyzésnek is gyenge véleménynyílvánítás viszont életre kelt. A tájékozatlanság vagy az egyénből fakadó ferdítés nem csupán itthoni jelenség, amire bizonyíték az alábbi videó. :)
Zlatan destroys reporter (megéri megnézni, tanulságos, angol tudás szükséges)
Amit undorítónak tartok, hogy az olvasottság érdekébben a valósággal köszönő viszonyban nem álló címbe egy nevet belekeverni, amely sokkal de sokkal nagyobb tiszteletet érdemel.
Nem dehogy, nem védem Dárdait. Akinek értelmi szintje kellően magas pontosan tudja, hogy pont Dárdai nem szorul védelemre. Megtudja Ő védeni magát. Pont ezért Ő az akit kérdeznek, és nem Ő kérdez. Viszont addig, amíg nekünk tetsző dolgokat mond, addig űberkirályszuperfrankócsávó, amikor meg esetleg oponál a meglátásunkkal, akkor meg arrogáns. Hát kéremszépen, akkor döntse el mindenki saját maga, hogy ki és miért van ott ahol van.
A legnagyobb probléma a jelenben, hogy egy olyasfajta visszahúzó erő kényszere alatt éljük mindennapjainkat, amely a szürkeséget, középszerűséget tartja az egyedüli járható útnak. Nem engedi, hogy a sikereinket kellő büszkeséggel tudjuk megmutatni, mert általános trend, hogy a sikereinket csak mások elmismerése által prezentálhatjuk. Attól, hogy valaki saját maga hívja fel a figyelmet az elért sikereire, a mögötte levő munka ugyanúgy ott marad. Csakhát arra könnyebb ráakasztani az öntelt, kérkedő, arrogáns jelzőket. Miért is? Mert nekünk nincsenek hasonló sikereink? Jaaa, hogy nem is tettünk érte semmit? Persze érthető ez bizonyos szempontból, hiszen meglepően sokak számára, olyan valóság?show szereplők tudnak "értéket" képviselni, akik mögött semmilyen tartalom, tudás vagy munka nincs. ( és számomra ebben hasonlóan nagy a felelősége a médiának, mint a szenzáció hajhász címek esetében). Egy dologban biztosak lehetünk. A sportolók nem ilyenek.
Elszomorító számomra egy dolog, hogy ezzel a gondolkodásmóddal, egy korcs, önbizalomhiányos, magábaforduló, kommunikálni nem tudó generáció fog felnőni. Elég csak körbenézni, hány lurkó rágja a körmét, tördeli a kezét. Lehet a világra kenni az egészet, pedig mi szolgáltatunk példaképet számukra. Azzal amit mondunk, azzal amit teszünk.
Szóval kit választunk példaképnek? Dárdait vagy a cikk íróját?
(kép:nb1.hu)
