Mit sportoljon a gyerek?

Általános "problémája" a szülőknek, hogy milyen sportot válasszanak gyermeküknek. A kérdés valójában nem lenne bonyolult, de mint oly sok mást, ezt is szeretjük a kelleténél jobban cifrázni. Jó esetben a szülő körültekintő, megpróbálja akár személyes tapasztalata alapján, vagy más elbeszélése alapján eldönteni, miben lenne jó a gyermeke. Rossz esetben (ami lehet, hogy néha jobb) nem szól bele gyermeke döntésébe, vagy esetleg egy odafigyelő testnevelő tanár döntésére kezd el a lurkó sportolni. Alapvetően mindkét út járható, csak tudni kell a rajtuk lévő kátyúkat kerülgetni. Nem szeretnék, és nem is tudok világra szóló okosságokat írni, csupán pár gondolat a kezdetekről.

Nincs általános szabály, hogy hány éves korban kezdjen a gyerek sportolni. Viszont az, hogy mely készségek (gyorsaság, koordináció, erő, állóképesség stb.) az ember fejlődésnek mely szakaszaiban a leghatékonyabbak, adott. Ezt minden sporttal, testneveléssel foglalkozó szakembernek tudnia kellene, és erről kötelessége lenne a szülőket tájékoztatnia. Sajnos sok esetben (főként a szülő hatására) korábban kezd el a gyermek egy konkrét sportra szakosódni, mint hogy a fent említett készségek fejlesztése megtörtént volna. Mi hát a megoldás? Első és alapvető lépés, hogy hagyjuk a gyereket dönteni. Ez azért is lehet hasznos, mert később egy esetleges hullámvölgynél érvelhetünk azzal, hogy ez az Ő döntése volt, és ha már döntött, akkor ne adja fel az első nehézségnél. Második dolog, amit fontosnak tartok, hogy 6-12 éves korban nyugodtan csinálhat a gyermek ( már amennyiben a körülmények engedik ) 2-3 sportot is szimultán. Mindenképp legyen viszont ebből legalább egy csapatsport, vagy ha már egyéni sportra is esett a választás, ebben a korban mindenképp csoportos foglalkozások legyenek döntő többségben. Ez mindenképp jó hatással lehet az egészséges énkép kialakulásában, és megtanulja helyesen kezelni a különböző társasági helyzeteket. A kezdeti fázisban a fő szempont a játékosság legyen. Kimeríthetetlen a lehetőségek tárháza, mely játékos, szórakoztató módon tudja a gyerekek mozgással összefüggő készségeit fejleszteni. Higgyék el, ha komolyan beleszeret valamely sportágba, lesz ideje a későbbiekben "profi" edzésmunkát végezni. Ha viszont alapoknál ezt játékos formában sajátítja el, később sokkal szívesebben fogja a komoly "munkát" elvégezni.

És még egy nagyon fontos dolog. Tételezzük fel, hogy sikerült választani, évek óta rendszeresen látogatja az edzéseket, akár már versenyen is részt vesznek, egy dologról ne feledkezzenek meg. Regeneráció. Bár a fiatal szervezetnek megvan az a képessége, hogy sokkal könnyebben tud újra teljesíteni, már ebben a korban tudatosan kell olyan szokásokat motorikussá tenni, melyeknek a későbbiekben jelentős szerepe lesz (regeneráció, táplálkozás, bemelegítés, levezetés stb.)
Egy igazán nehéz, és véleményem szerint nagyon szép dolog fiatalokkal foglalkozni. Sőt egész biztos az is, hogy aki sportolni kezd, annak töredéke lesz világ vagy olimpiai bajnok. Pozitív példával kell viszont szolgálnunk, mert több, egészséges generációért vagyunk felelősek.

Szülő vagyok, sportszülő..

Érdekes téma a sportoló gyermek szülői aspektusból való vizsgálata. Természetes része az életnek, hogy a szülő a gyermekét egészségesnek szeretné látni, ezért jobb esetben példaképként próbál közös, mozgásban gazdag programokat szervezni, vagy időt, pénzt és energiát nem kímélve az iskolai tornaórákat megspékelve, külön edzésekre járatja csemetéjét.
Ilyenkor az első igazi próbatétel, hogy milyen sportot is válasszunk. A választás általában spontán módon történik. Körülnéz a szülő, hogy szűk környezetében milyen lehetőségek állnak rendelkezésére, esetleg más szülő elmondása alapján választ. Nem szeretném azt sugalni, hogy ez nem helyes, de sajnos, csupán elenyésző esetben a választás a gyermeké. Ennek hatására az, hogy a gyermek megmarad e az adott sportnál, nagyrészben majd az edző személyén, vagy a közösségen fog múlni. Persze ez majd csak egy idő után fog elválni, viszont a szülő ebben az esetben nehezen fogja tudni kezelni az esetleges hullámvölgyeket, amikor a csemetéje a "de hiszen ezt miattad csinálom"-ot vágja a fejéhez.
Menjünk tovább. Sikeresen sportágat választottunk, a gyermek örömmel látogatja az edzéseket, és a fejlődés természetes velejárója, hogy az edzésmunkát szeretnék eredmények tükrében vizsgálni. És itt már átlépünk egy másik dimenzióba. Elszörnyedve látom, amikor 9-13 éves gyerekek sportversenyein, ahelyett, hogy a szülők a játék örömét és a teher nélküli versenyzés élvezetét nyújtanák a lurkóknak, a saját megvalósulatlan álmaikat üldözve, képesek állati módon viselkedve, akár egymásnak esni. Egy dolgot kéne ilyenkor tudatosítani. MINTÁK vagyunk. Ilyenkor is.

Gyönyörű pillanat volt az életemben, amikor egy általunk rendezett tenisztornán (10-12 évesek részére) megjelent egy apuka a 9 éves kisfiával. A kis srác kb akkora volt, mint a teniszütője. Kiváncsi voltam, miért kell egy ilyen pici fiút kitenni egy ilyen megmérettetésnek, ezért rögtön az első meccsét megnéztem. És csak álltam és bámultam. Az első labdamenettől kezdve az apuka minden egyes labdamenet után csak ennyit mondott "ügyes vagy kisfiam, mosolyogj!" Minden "fifteen" után, minden játék után, minden szett után, és minden meccs után. Mindig. És ez a csöppnyi góliát az összes mérkőzésén, széles mosollyal az arcán, futott minden labda után. Semmi esélye nem volt nagyok között, mindenkitől nullára kikapott, számomra viszont egyértelműen Ő volt a győztes. A sport és az élet igazi győztese.
A szülő legnagyobb hibája az lehet, ha a sportolás által a gyermekét, nem a mozgás örömére, a játék élvezetére, hanem a versengésre próbálja szoktatni. Az majd jön magától. Nem mindegy viszont, hogy ezt elvárásokkal tele, nyomás alatt, vagy élvezettel éljük meg. Sok sok impulzus éri a szülőket. Sajnos olyan világot élünk, amikor azt gondoljuk, hogy csak az eredmény számít. Hát nem. És főleg a gyerekeknél nem. Hagyjunk nekik időt a fejlődéshez. Bízzunk az edzőben, aki ebben parnter akar lenni. Ne akarjunk 15 éves világsztárokat. A 15 éves az még bőven gyerek. Amit viszont tehetünk, az a támogatás, biztatás, ösztönzés. Ez viszont őszinte és mélyreható önismeret nélkül elképzelhetetlen.

Miert is Dream Team??

Ha kosárlabda, akkor USA Dream Team. Miért? Ezek a gondolatok a nyári olimpiai játékok USA-Franciaország kosár meccs alatt születtek. Aktív kosaras időmben sokszor ámulva figyeltük társaimmal a nehezen megszerzett NBA videó felvételeket, és mindig nyugtáztuk, hogy a genetikai adottság az, ami a afro-amerikai játékosokat különlegessé teszi. Azóta már tudom, hogy nem. A Franciák elleni mérkőzésen is előfordult, hogy a pályán lévő francia ötös minden tagja sötét bőrű volt, és a különbség talán még a laikusok számára is érzékelhető volt. Pedig voltak francia játékosok, akik évekig az NBA parkettáit koptatták, mégsem voltak egyenrangú partnerek a játékban. Az tény, hogy az európai és az amerikai kosaras iskola teljesen más. Hol van hát a titok? Az összes kosaras gyors, mint egy sprinter, koordinációja, mint egy akrobatáé, ereje akár egy tornásznak. Szerény véleményem szerint, azok a fizikai adottságok, melyeket megfigyelhetünk szinte minden amerikai sportolónál, egy komoly, szisztematikus munka eredménye, amelyet már fiatal korban kezdenek alapozni. Ez olyan szilárd, és sokoldalú alap, hogy egy bizonyos sportágban klasszis sportoló, probléma nélkül megállja a helyét egy másik sportban. Ez a fajta nagyon alapos, általános fizikai felkészítés, komoly szakmai háttérrel készül már az iskolákban is. Sok amerikai filmben láthattuk, hogy az iskolai sportversenyeknek milyen komoly presztízse van. És itt lép be egy másik tényező, a csapatszellem. Talán egy laikus (kosárlabda) sportkedvelő számára fel sem tűnik, hogy az igazi csillagok egy-egy zseniális megmozdulását, hány csapattárs segíti. Szóval szerintem ez a két dolog az, ami alapjaiban azzá teszi az amerikai csapatot ami. Ja, és még az, hogy Ők mindig „játszák” ezt a játékot...

Szurkoló...

Igazán sokszor kerül szóba beszélgetéseink alkalmával a szurkolói státusz. Véleményem a szurkolóról elég sarkalatos, mivel a sport aktív térfelén mozgolódom. Azt gondolom a szurkoló szurkoljon. Ha nyer a csapata (sportolója) örüljön, ha esetleg kudarc van búslakodjon. Semmiképp ne elemezzen se sikert, se kudarcot szakmai alapon. Arra ott van a játékos, az edző, vagy az erre hivatott team. Sokan gondolják azt (sajnos elég gyakran a szülők is, de ez majd egy másik téma), hogy azért mert hónapok, vagy évek óta jelen vannak a tv előtt a sportközvetítéseknél, esetleg ki is látogatnak a mérkőzésekre, elolvassák a sportújságokat, pontosan tudják mi az oka a sikernek, vagy a kudarcnak. Hát nem. Nem akarok erről senkit radikálisan meggyőzni, de attól ez még így van. Láttunk már példát arra, hogy az a szurkolótábor, aki a sikereknél kitartott csapata, játékosa mellett, rossz szereplés esetén egy emberként vette a bátorságot a kritika megfogalmazására. Sőt láttam már olyat, hogy akit tegnap még istenített, ma jó hogy le nem köpi. Félreértés ne essen, teljesen rendben van, hogy a sport nem csak a sportpályán vált ki emóciókat, de attól még fogalmunk sincs arról, hogy kedvencünk a nagy napon esetleg nem várt fájdalmakkal ébredt, hogy esetleg a bemelegítés alatt (amit mi ugye nem látunk) egy fránya sérülést szedett össze... Nem, mi csak azt látjuk, hogy az elképzelésünk, az álmunk, az adott napon nem teljesül. Sokszor azt sem látjuk, hogy istenített csapatunk, vagy játékosunk eddig a napig milyen hosszú utat tett meg, és az általa elszenvedett kudarc után, kritikánkkal még egy terhet rakunk rá a sikertelenségének feldolgozásában. Természetesen gyakran felhangzik a "szép volt fiúk", de jó lenne, ha ez minden alkalommal így lenne...

Miért pont erről írok? Láttam valamit. Valami nagyon meghatót. Egy nagyon komoly sportteljesítményt. A szurkolóktól. Konkrétan a Boston Celtics szurkolóitól. Személyesen volt módom megtapasztalni, miért tud eredményesen működni a sport Amerikában (erről majd szeretnék később írni). Viszont, ami igazán felemelő, látni a fogadtatást, amikor a csapat volt játékosai ellenfélként látogatnak vissza korábbi sikereik színhelyére. Ezt így is lehet...... mert a sport elsősorban erről kell hogy szóljon...

https://www.youtube.com/watch?v=md6VQJKBYng

A kezdet..

Blogom írása mellett azért döntöttem, mert igazán sok sportos témában van véleményem, melyeket barátaimmal, ismerőseimmel sokszor vesézünk ki, de ebben a formában talán eljut egy picit szélesebb közönséghez is. Írásaim témája mindenképpen sporthoz közeli lesz, és szigorúan szubjektív. Szóba kerül a sport, a sportoló, az edző, a szülő, és a szurkoló is. Ezt részben saját megélt élmények alapján, tapasztalásból, de akár első kézből hozzám jutott információk hatására teszem.... Remélem, lesz pár érdekes, pár vitaindító, de talán tanulságos írásom is.. Jó szórakozást...